Alapok

iDevice ikon Célok

Ebben a fejezetben ismét kissé más oldalról próbáljuk megismerni, megérteni, elsajátítani a tananyagot.

Erősen támaszkodunk az előzőekben megszerzett tudásunkra, csak most a gondolkodásunkban "felcseréljük" a szerepeket.

A tananyagon kívül minden fejezet megismertet minket egy újfajta gondolkodásmóddal, szépen csendben, titokban, nem csak a tárgyi tudásunk növekszik, hanem egyre sokféleképpen fogunk tudni gondolkodni.

Figyelj csak!


iDevice ikon Gondolkodjunk!

A soros körök tárgyalásánál abból indultunk ki, hogy mi a közös az áramkörben. Most is ugyanezt fogjuk tenni.

Csak a párhuzamos körök esetén nem az áram, hanem a feszültség a közös, mégpedig tisztán párhuzamos kapcsolás esetén minden elemen közös a feszültség.

Ehhez a közös feszültséghez fogjuk viszonyítani minden elem áramát, mert azt már tudjuk, melyik elemen siet/késik az áram a feszültséghez képest.

Rajzoljuk csak le!

Formálisan úgy is gondolkodhatunk, hogy az áram és a feszültség "szerepet cserélt".


iDevice ikon Még egy kis fejtörés

Képzeljük el, hogy az ábrán található vektorok mindegyikét végigosztjuk egy közös skalárral, az áram erősségével. Így a következő, az eredeti ábrához hasonló képet kapunk, mely a váltakozóáramú ellenállások összegzésének szabályát mutatja.


Következtetések:

Az eddigieket nézzük is meg, majd vonjuk le a következtetéseket:

 

 

( biztos észrevetted, hogy az áram helyét a feszültség, a feszültség szerepét az áram, az ellenállás helyét a vezetés vette át....persze csak a formális logika szerint, nem a valóságban, csak hogy könnyebb legyen megjegyeznünk a dolgokat).

Ismerkedjünk meg a jelölésekkel, elnevezésekkel: Impedancia helyett az admittancia Y, vagyis eredő vezetés a használatos, ezek egymás reciprokai, ugyanúgy, mint az R és a G ohmikus esetben. Hasonlóan használatos az induktív reaktancia és kapacitív reaktancia helyett az induktív és kapacitív szuszceptancia, jelük B, és a megfelelő reaktanciák reciprok értékei. Gyakran induktív és kapacitív vezetésnek emlegetik.

Tehát:

Párhuzamosan kapcsolt alkatrészek esetén a

  • feszültség nagysága, iránya minden alkatrész esetén közös
  • az eredő áramot
  • az eredő váltakozó áramú vezetést, admittanciát az alábbi módon határozzuk meg:

 

  • az eredő fázisszöget valamely, számunkra szimpatikus szögfüggvénnyel határozhatjuk meg.